| Foglaljon szobát egyszerűen és gyorsan egy űrlap kitöltése segítségével. Kattintson ide. |
| Néhány éve a ház lakóiként mi voltunk a vendéglátók is egyben. Az évek folyamán folyamatosan alakítottuk át a házat panzióvá, a turisták igényeinek megfelelően. Az építkezés során figyelembe vettük, hogy az idelátogatók nagytöbbsége gyerekes családok, melyek a sóbányai gyógykezelés végett érkeznek ide. Éppen ezért a panzió lakószintjei kényelmesek családok számára is. Részletek... |
| Határában a Kis-Küküllő és a Nagyág völgyén felfelé haladva emelkedő sziklacsoport egyik csúcsán állnak Rapsóné várának romjai. Ősszékely várnak tartják, eredete, sorsa ismeretlen. Az 1974. évi ásatás alapján 11-12. századinak becsülik. |
| A településnek már a rómaiak korában is működtek sóbányái. A hagyomány szerint eredetileg a mai Deszkásvár-dűlőben feküdt, melyet az itt talált településnyomok megerősítenek. Kápolnásmezőn egykor Szent László kápolnája állott, romjai 1852-ben még látszottak. Részletek... |
| Neve a magyar paraj főnévből származik. A hagyomány szerint neve onnan ered, hogy a sószállító fuvarosok lovaikat e helyen legeltették "páréztatták", miközben szekereiket megrakták sóval. Részletek... |
|
|